Black-ház

Elgondolkoztam az "azonnal emberi alakot öltesz, így talán senki sem lát meg olyat, amit nem kellene" részen, és akaratlanul egy kép furakodott a fejembe. Méghozzá ebben a képben én vagyok, és olyan helyzetek, amikben vicces lenne ez az azonnali átváltozás. Hiszen velem együtt a ruhák nem változnak át. Ezeket a gondolatokat már nem osztottam meg vele.
- Természetesen én sem szeretném. Lehet Samnek kéne változtatnia a nézetein.
Na igen, más az, hogy szerintem mit kéne tennie, vagy hogy kéne mennie a dolgoknak, és más az, ahogy a valóságban vannak. De ezt már megszokhattam volna, az élet nem egy habostorta, a farkasoknak meg pláne nem az.
- Menj aludj, ez jó ötlet. Engem pedig ne félts, menni fog. Résen leszek, és igyekszem majd feltűnés nélkül csinálni. De megtarthatom ereklyeként? - ezt márcsak akkor mondtam, mikor elindult kifelé a házból, még gúnyosan visszanézett, aztán elment. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy hogyan fogjak neki. Kávéra már nem volt szükségem, Beth sikeresen felébresztett. Összekaptam magam, felöltöztem és megcéloztam Paul házát, reménykedve, hogy rajta kívül senki nincs ott és drága barátomat úgy találom, ahogy Beth hagyta. Másnaposan és mély alvás közben. De miért is lennék olyan szerencsés?

//vége - ELŐZŐ FÓRUMRÓL//

Volt abban logika amit Jake mondott. Hogy akkor nem tud tenni semmit ha őrjáraton van és valaki akkor változik át a falkából. Még ha nem szükségszerűen Sam is az illettő akkor sem éljük túl a dolgokat. Pontosabban nem éli túl Paul és én sem. Le kell szokjak arról, hogy egyként említem magunkat különben tényleg be fogok csavarodni. Egy nagy sóhaj kíséretében rágtam végig magamban mindent, mert nem szerettem volna rést az úgymond tökéletes védelmemen. Senkinek sem hiányzott még a Lauretta, Amraylla-s balhé után ez az egész. És akkor még Sam számára ott a következő sokk Jake és Nessie. Bár én annak csak nagyon örülök, hogy Jake megtalálta az igazit. De ténylegesen csak akkor tudok kiállni a Nessie-vel való kapcsolata helyessége mellett, ha már ismerem is a hölgyet.
- Na igen. Ez esetben a jó válasz, hogy azonnal emberi alakot öltesz, így talán senki sem lát meg olyat amit nem kellene és amihez semmi köze sincs. - sóhajtottam lemondóan, de lassan kezdtem belátni, hogy ez az egész lehetetlen. Lehetetlen eltitkolni Sam elől, hogy mi történt Paul és köztem. De az hogy egyszerűen elé álljak és megmondjam neki... na arra képtelen vagyok.
- Nagyon remélem Jake hogy tévedsz. Nem akarom azt hogy kinyírjanak mindhármunkat. Továbbá Sam-et sem akarom a föld alatt látni, bármennyire is rettegek tőle per pillanat, hogy megfolytja Paul-t és engem, meg téged Nessie-ke miatt. - magyaráztam neki idegesen tördelve az ujjaimat.
Végül kíváncsian vártam Jake válaszát, hogy még is, hogy fogja majd megoldani hogy visszaszerezze az említett holmimat Paul-tól.
- Jake azért ne becsüld őt alá rendben? Legyél óvatos, nem akarom, hogy bármi is rosszul süljön el, mert az lenne az utolsó csepp és már robbanna is a csőrre töltött vulkán. És azt egyikünk sem szeretné. - mondtam Jake-nek és azt hiszem még soha életemben nem aggódtam ennyire, hogy Sam vagy valaki más rájön arra mi történt. Az arcom szinte egy hulla szintjére sápadt, amikor Jake azt mondta le kellene foglalnom Sam-et, nehogy szagot fogjon. És most nem a szóviccen akadtam fent, hanem magán a gondolaton. Most még azért is külön imádkozhatok, hogy Sam ne menjen át Paul-hoz. Hát ez valami fantasztikus. Aztán megemlítette Amaylla-t, amire én az órára néztem, amelyen már 7óra elmúlt.
- Ebben igazad van. Jobb ha most hazamegyek, és kialszom magam. Már ha képesek leszek erre, és igyekszem, hogy Sam még csak sejteni se sejtsen meg semmit. Neked pedig nagyon köszönöm. - öleltem meg szorosan Jake-t, majd felálltam a kanapéról és elhagyva a Black házat zavaros gondolatokkal indultam hazafelé.

//VÉGE - ELŐZŐ FORUMRÓL//

Beth szokásosan gondolkodó üzemmódba kapcsolt, immár meg sem lepődve ültem, figyelmesen.
- Rendben. De mi lesz, ha mondjukén épp őrjáraton vagyok, és egyikük, csak úgy átváltozik. Mert megtörténhet, miért ne? És akkor hiába próbálom rejtegetni a kis titkaink. Komolyan, lassan olyan érzésem van, mintha egy titkos szekta tagja lennék. Pedig valljuk be, semmi olyat nem rejtegetünk.
Rendben, ez erős és nem helytálló hasonlat volt, de jobbra nem futotta. Míg elmorfondíroztam a helyzeten, már jött is az újabb javaslat arra, mivel járulhatok hozzá, az ő és Paul feje megmentéséhez. Viszont ez az ötlet nem tetszett annyira.
- Ühüm, és szerinted az, hogy egy félvérrel imprinteltem, Sam szemében elfogadható ténnyé minősül, mihelyst elmondom neki? Van egy olyan érzésem, hogy csak fokoznánk ezzel a dolgokat. Előbb-utóbb komolyan szívrohamot fog kapni. Persze csak azután, hogy a rendbontó, szabályszegő falkatagokat - itt magunkra mutattam - elteszi örök nyugalomra.
És vajon Nessie már elmondta a családjának, hogy találkozott velem? Ők hogyan fogadhatják a hírt? Talán jobban, mint ahogy az én családom tenné. Pedig ezt megérthetnék igazán, imprint. Mindenki tudja, hogy ennek nehéz, szinte lehetetlen ellenállni, lásd Beth és Paul. Különben is, nem azért van ez így, hogy ellenálljunk neki. Így van és kész, el kell fogadni.
A fekete fehérneműn járt már az eszem, hogy melyik helységben találom majd meg valószínűleg. A hálószobának adtam a legnagyobb esélyt. Az, hogy hogyan szerzem meg, hát arra több lehetőség is kínálkozott, de gyorsan kellett cselekednem. Mielőtt Paul felkel, és a bizonyítékokat látva eszédbe jut, mit is jelent az a bizonyos fekete fehérnemű.
- Nagyon kreatív tudok lenni, és különben is, milyen nehéz lehet elterelni a figyelmét? Paulról beszélünk. Egy tál kaja, egy kis alkohol és már azt se látná, hogy megakarom ütni.
Na persze az életben minden másképp működik, mint ahogy azt a fejemben elképzelem. De reméltem, hogy sikerrel járok, és segíthetek Bethnek. Belegondoltam, hogy Sam találja meg Paulnál azt a bizonyos illatot, ahhoz a bizonyos fehérnemű darabhoz kötve. Ilyenre viszont gondolni sem szabad, és különben is, mit keresne Sam Pauléknál?
- Neked addig lekéne foglalnod Samet. Nem kéne, hogy szagot fogjon. - magamban megdicsértem magam, hogy milyen jó szóvicceket fabrikálok. Néha már azt hittem, hogy a normálisnál magasabb mércét üt meg az egoizmusom, de ezt többször is elvetettem.

Csak ültem néma csendben és megvártam, amíg Jake mérlegeli a kéréseimet. Jól tudtam, hogy az, hogy egyszerűen egy ideig nem változik át, szinte megoldhatatlan, csak számomra egyszerű. Pontosabban nekem sem egyszerű, de én egyszerűen nem változhatok át, mert akkor mindenki rájönne hogy engem szántak alfának. Továbbá, ha ez még nem lenne elég, Paul is véletlenül rájött a kis adottságomra, amit a farkasom mellé kaptam púpnak... izé akarom mondani ajándéknak. nem mondom, hogy nem örülök neki, mivel a múltkor amikor összefutottam azzal a Siva nevű ragadozó lánya igencsak sok hasznát vettem. Az viszont hogy nézne ki, ha mások fejében turkálnék. Főleg a családoméban... na azt nem.
Végül ismételten Jake ébresztett fel, elbambult állapotomból. Szegényt lassan a saját személyes ébresztőórámnak tekintem, mert lássuk be, ha nem ülne itt mellettem, akkor halál nyugodtan akár órákig is elrágódnék a tegnap éjjelen és annak lehetséges... illetve bizonyos szempontból lehetetlen megoldásain.
- Tudom, hogy lehetetlenül hangzik, de kérlek próbáld meg. Nem azt mondom, hogy mondj le az őrjáratról, csak ne Sam-el, vagy Paul-al menj, hanem egyedül. - magyaráztam mire is gondoltam pontosan. Azt sosem kérném tőle, hogy mondjon le a farkasáról, hiszen ezt még én sem tettem meg. Mert akármennyire sem akartam és most sem akarok alfa lenni, attól még nagyon szeretek farkas alakban lenni. De persze csak és kizárólag egyedül, amikor senki sem kutat úgy a fejemben, hogy nem tudom elrejteni előle a tudatom legmélyebb titkait és persze a sebezhetőségemet. Megértettem, amikor elmondta, hogy örök életére nem maradhat ember. Én sem akartam az lenni, ezért sem mondtam le a farkasomról, annak ellenére, hogy így minden egyszerűebb lett volna. Én mégis képtelen voltam és vagyok rá a mai napig.
- Nessie? Egek, inkább mond meg neki, hogy találkoztál Nessie-vel legalább addig is azon jár az agya, nem pedig azon, hogy mi van velem és Paul-al... úgy értve hogy van-e már egyáltalán valami. - motyogtam Jake-nek, de ez sem tűnt éppen jó megoldásnak, mivel nem akartam, hogy helyettem az ő feje hulljon a porba. Én azt akartam, hogy senkit se fejezzenek le. Végül Jake belement abba hogy visszaszerzi Paul-tól a fehérneműmet, amin őszintén szólva eléggé meglepődtem, ami az arcomra is kiült. Nem gondoltam volna, hogy megteszi ezt értem.
- Köszönöm. - öleltem át szorosan. - Egy fekete női fehérneműt keress. Hidd el nem fogod összetéveszteni, meg amúgy is hány bugyit találnál Paul házában az enyémet kivéve? - kérdeztem végül kicsit cinikusan, viszont ezt követően azonnal bevillant a szőke hajú lány képe, és a másik kettő is követte, akikkel még jól elszórakozott a múlt éjjel folyamán. S ennek nyomán fájdalom cikázott keresztül a bensőmön, de ezt eszem ágában sem volt kimutatni, elég vol mára a drámákból. Nem akartam semmi mást csak aludni egy kiadósat és egy jó forró zuhanyt.
- Tudod mit, erre inkább ne válaszolj. - mondtam végül Jake-nek, mert most tényleg közel álltam hozzá, hogy megkérem Amalya-t derítse ki, ki volt az a szőke liba és én pedig megkeresem és ott pakolok alá, ahol csak lehet. De ez már zaklatás lenne... de ez most pont rohadtul nem érdekel.
- És van már ötleted, hogy esetleg hogy fogod csinálni? Mert gondolom, nem így akarsz beállítani hozzá, hogy: Bocsi a zavarásért ülj le a konyhában és igyál egy kávét addig én visszalopom Beth bugyiját és már itt sem vagyok. - érdeklődtem Jake-től és mélyen magamban nagyon reméltem, hogy nem ez lesz a zseniális terve, mert akkor inkább önként állok Sam elé az egész helyzettel.

Ismét belemerült saját kis világába, igyekezett fejben megoldást találni a problémára, úgy láttam nem túl nagy sikerrel. Aztán válaszra nyitotta a száját. Nem zavart, hogy kicsit lassabban ment a beszélgetés, mert ő közben önmagával is megbeszélte a dolgokat. Így minden bizonnyal könnyebb neki feldolgozni és megoldást találni.
- A kérésed kicsit… szürreális. – mondtam neki arra célozva, hogy annyi ideig, sőt, azt se tudom mennyi időre nem kéne használnom a farkas alakom.
- Szívesen segítenék, tudod, hogy olyan mintha a testvérem lennél. Sőt, az is vagy. De, örök életemre én sem lehetek csak ember.
Elgondolkoztam, mi lenne, ha emberként élnék tovább. A pro és kontra lista hosszú volt, a legfontosabb szempontok alapján pedig… nem segíthetek a rezervátumban élőknek, az ártatlanoknak, a családomnak. Hogy védhetném meg így a szörnyetegektől a szeretteimet? Nessie pedig… Nessienek nem tudom mi lenne a véleménye erről. De a ruháim legalább megúsznák, ezzel sem vinném csődbe apámat.
- Az őrjárattal nem lesz gond, úgy volt, hogy én leszek ezen a héten Sammel, de valamiért mást osztott be, és nekem „szabadságot” adott. Szóval van időd, hogy kitaláld, mihez kezdjünk.
Ekkor eszembe jutott, hogy Sam ég az erdőben történtekről sem tud, hogy találkoztam a legifjabb Cullennel. Ahogyan azt sem, hogy Renesmee viszonozza az érzéseim, ahogy én megtaláltam az imprintem benne, ő is a szerelmét bennem.
- És még Nessieről sem tud. – tettem hozzá. – De ezt máskorra halasszuk. Most nem ez a legfőbb problémánk.
Nem is értem miért, Beth tényleg nem találta viccesnek a bugyis helyzetet, én szívem szerint hangosan felnevettem volna, főleg ahogy megláttam egyre vörösödő arcán, nagyon aranyos volt. De szemei azt sugallták, jobb lesz ha ezzel a kis kuncogással beérem.
- Értettem parancsnok. A célpont egy bugyi. És mégis milyet keressek?
Ki tudja hányféle női bugyi rejtőzik Paul házában. Két lehetőség is adott a bugyik magyarázatára. Egy, Paul előző vadászatából maradt hátra, afféle szuvenírként megtartotta őket. Kettő, szenvedélyesen gyűjti ezeket a kisebb fajta ruhadarabokat, és néhanapján felpróbálja őket. Ezt persze csak gondolatban tettem hozzá, nem segített volna Beth mostani hangulatán.

Egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy mihez is kezdjek. Illetve, hogy hogyan is valósítsam meg azt, hogy dacolok az imprintel, hiszen a bújkálást Paul elől kihúzhatom a listámról, mivel azt már egyszer próbáltam és mit nem mondjak remkül sült el, pont a karjaiban... sőt szó szerint az ágyában kötöttem ki. Tehát kell találnom valami más megoldást, mivel a házban kuksolás sem a legjobb ötlet, mivel ha Sam-el akar beszélni, mihez kezdek? Nem zárkózhatok be a szobámba mondván, hogy halaszthatatlan dolgom van, vagy hasonló. Meg amúgy is Sam azonnal kiparancsolna, hogy már pedig igen is menjek le mert én is falkatag vagyok. Ráadásul ott van Amarylla is, nem akarom őt kitenni annak, ami akkor történne ha mi hárman egy nappaliba szabadultunk és Sam tudomást szerez bizonyos dolgokról. Na nem, azt semmiképpen sem engedem meg, hogy Ryl emiatt szenvedjen.
- Igen most kivételesen változik a helyzet. - bólintottam végül Jake szavaira bár megvolt az a határozott érzésem hogy már megint igen csak késve reagáltam rá. De hiába is kértem volna bocsánatot és mondtam volna hogy legközelebb nem fordul elő, nem mertem ilyen meggondolatlan kijelentést tenni, mert jelenleg örültem, hogy egyáltalán eljutnak a tudatomig a szavai. És ez a jelen helyzetemben igen csak nagy sikerélmény volt.
- Köszi, ezzel most sokat segítettél. - pillantottam rá a kanapén ülve. Paul-nak kínpad, nekem apáca zárda, hát ez egyszerűen fenomenálisan hangzik. És én még azt hittem nem lehet rosszabb a helyzet, hát most bebizonyosodott, hogy tévedtem. Eddig bele sem gondoltam, hogy Sam mennyire ki fog majd bukni ha meghallja mi történt. Egészen eddig csak arra koncentráltam, hogy kerüljem el Paul-t, vagy oldjuk meg a helyzetet.
- Ne változz át Jake. Tudom hogy sokat, sőt szinte majdnem lehetetlen kérlek, de könyörgöm a kedvemért próbáld meg. Ne változz át ha csak nem készül a torkodnak ugrani egy vámpír, és kérlek szépen ne menj Sam-el őrjáratra, és Paul-al sem! - pillantottam fogadott öcsémre szinte pánikolva. Tudtam, hogy esztelenség, amit kérek, de egyszerűen nem maradt más választásom, ha szaadon akartam élni a további életem és megtartani Paul létezését. Ami eléggé nehéz lesz ha nem találkozom vele. Közben végre Jake-hez is eljutott az én modanivalóm értelme, amire egyszerűen csak felkuncogott. Hát szerintem ez az egész egyáltalán nem vicces.
- Amit megtehetnél értem az az, hogy bejutsz valahogy Paul-hoz, engem az sem érdekel, ha az ablakon kell bemássz, de valahogy vissza kell szereznem a bugyimat. - magyaráztam pipacspirosan Jake-nek. De már késő bánat, a diszkóban kellett volna előbb gondolkodni, vagy ha már vele mentem haza legalább megállítani, mielőtt megtettük volna amit megtettünk. Akkor most a fejünk... illetve az én fejem sem fájna, azért hogy Sam esetleg kivégez minket.
- Jake kérlek, mond hogy segítesz? - néztem rá kétségbeesetten. Ő volt az egyetlen aki jelen helyzetben bejuthat Paul-hoz anélkül, hogy az feltűnő lenne.

Beth felpattant a kanapéról, és fel-alá kezdett el járkálni, magára vonva zavart tekintetem. Nem zavartam meg gondolataiban, vártam míg eljutnak szavaim hozzá, és reagál valami módon. Tetszett neki az ötletem, már amennyire most bármi is jó választás lehet. Könnyei kezdtek eltűnni, kicsit megnyugodott, és valamiféle bizonytalan elhatározás kezdett kibontakozni a fejében.
- Mint mikor kicsit voltunk, csak most fordítva lesz. – mondtam neki arra utalva, hogy most én fogok vigyázni rá, ellentétben a gyerekkorunkkal. Akkor ő védett meg a nagyobbaktól, és vigyázott rám. Ez most kicsit másfajta figyelem volt…
Sam neve lassan kúszott be a fejébe, és váltottak ki érzelmet belőle. Láttam, ahogy elsápad, és magában végigfut az összes lehetőségen, hogy hogyan végződhet ez az egész.
- Nem értek egyet, szerintem csak Pault fogja megölni, téged meg valami apácazárdába ad be. Vagy szimplán bezár a házba.
Rendben, ez nem volt vicces. Sam tényleg felfogja kapni a vizet, ami bizonyos mértékig érthető is lesz. De mégis hogy gondolhatja, hogy Sam nem fogja megtudni? Ő a falkavezér, az Alfa, ha akarnánk se tudnánk eltitkolni előle gondolatainkat, vagy megtagadni, hogy felfedjük előtte. Egyszer már megtettem, de az a falkából való kiválást jelentené.
- Hogy gondoltad azt a részt, hogy „nem tudhat róla”? Mégis mit tegyek, hogy ne „lássa” meg a gondolataim?
Én segíteni akartam neki, de ez a része a tervének sántított. Aztán...
- Hogy midet hagytad ott?
Nem bírtam ki kuncogás nélkül, márpedig az arca láttám nem épp ez lett volna a megfelelő reakció.
- Sajnálom. De... Khm, értem, mit tegyek?
Kérdeztem tőle, mint valami szolgálatra kész kiscserkész.

Képtelen voltam abbahagyni a könnyeim hullatását, holott tudtam, hogy semmi sem lesz jobb tőle... semmi sem fog megváltozni. Csak én tehetek azért hogy a helyzet változzon... illetve nem csak én hanem Paul. Bár egyenlőre én még abban is kételkedem hogy emlészik e bármire is a múlt éjjelből, vagy ahogy kívántam tényleg annyit ivott, hogy fogalma sincs kivel volt az éjjel. De ha még is vannak emlékei, semmi sem hagytam...
- Basszus kulcs! - pattantam ki Jake karjaiból és most az sem érdekelt, hogy meglátja majd a könnyeimet. Most jelen pillanatban semmi sem érdekelt, az elveszett fehérneműmön kívül, amin minden bizonnyal érződik az illatom, még most is. Ne... ne... ne... hogy lehettem ekkora hülye. Meg kellett volna keresnem még akkor is ha esetleg felébred... egy nagy fenéket, igen is jól tettem, hogy eljöttem még mielőtt felébredt volna. Hiszen könyörgöm mit mondtunk volna egymásnak? Egyáltalán mondtunk volna valamit is amivel nem döfött volna tört a szívembe? Bár ehhez nem kell ő, nekem ez egyedül is tökéletesen megy.
Képtelen voltam megállni egy helyben, fel alá mászkáltam és csak a gondolataim örvényére voltam képes figyelni, holott tudtam szegény Jake biztos teljesen sült bolondnak néz. Csak később jutottak el a tudatomig a szavai és azoknak jelentése, amikor azelőtt mondott mielőtt még kirobbantam volna vigasztaló karjaiból.
- Azt hiszem igazad lehet. Mindenképpen meg fogom próbálni, még ha fájni is fog, de megpróbálok dacolni azzal amit nekem szánt a sors. - mint ahogy azt egész életemben is tettem. De ezt már csak magamban gondoltam hozzá, miközben odaléptem Jake-hez. Ő adott nekem most egy új irányt, amely felé elindulhatok, és nem kell egy helyben várnom, hogy a tenger hullámai maguk alá temessenek. Én magam mehetek a végzek elébe, és az utolsó csepp erőmig harcolok ha kell, mert hála neki most már tudom, hogy csináljam... és így képes lehetek rá.
- Köszönöm Jake. Innentől te vigyázol rám. - mondtam neki enyhe mosollyal az arcomon és tudtam, hogy nem kell kifejtenem hogy értettem pontosan. Ő tudta, hogy rá bíztam önmagamat, én pedig tudtam hogy innentől kezdve jó kezekben vagyok és nem kell attól félnem, hogy elveszítem önmagamat.
Viszont csak most jutott el a tudatomig mit is mondott utoljára. Az arcomról egy pillanat alatt tűnt el a gyengéd és kedves mosoly és helyét a páni félelem váltotta fel. Az arcszínem pedig a sírós pirosról haumszürkére változott. Úgy éreztem magam, mint akit abban a pillanatban hogy, Jake száját elhagyta az öcsém neve, a kínpadra fektettek. De a legrosszabb, hogy míg én a kínpadra kerültem, tudtam Paul az akasztófán végzi majd.
- Jake, Sam erről nem tudhat érted?! Édes istenem, Sam... Sam megfog ölni, először engem, aztán pedig Paul jön. - huppantam vissza a kanapéra elkeseredve.
- Ráadásul... - nyeltem nagyot, de tudtam hogy el kell mondanom neki. - Paul-nal maradt a bugyim. - vallottam be neki a legelkeserítőbb tényt immáron szégyentől piros arccal. És ezzel végérvényesen sikerült bebizonyítanom, hogy a helyzet egyszerűen menthetetlen. Ha csak Jake nem megy el Paul-hoz és szerzi vissza a fehérneműmet valami pokoli jó ürüggyel.

Nehéz volt hallani tőle ezeket a súlyos szavakat. Végülis már nem voltunk gyerekek, a problémáink is nagyobbak voltak, és nehezebb volt megoldani. Nem szaladhattunk oda anyuhoz, hogy bibis lett az ujjunk. Immár a magunk urai voltunk, és felelősséget kell vállalnunk. Sajnos most ezt érzi Beth is... anyu helyett most csak én vagyok, hogy segítsek neki, vagy legalább megpróbáljam megvígasztalni.
- Ne mondj ilyet, te sosem veszhetsz el, egy ilyen egyéniséggel...
Bátorítóan rámosolyogtam, hiszen így igaz.
- Különben sem hagynám, hogy elveszítsd önmagad. Ha meg úgy érzed, mindez Paul miatt, az imprint miatt van, akkor... próbálj meg valahogy elszakadni tőle. Nem tudom van-e olyan, hogy megtagadod az imprinted, és mást választasz...
Beth szavai azt az érzést keltették bennem, hogy azonkívül, hogy az önbizalma nincs a helyén, azt hiszi, Paulnak nincsennek érzései. Hiába titkolja, ő is képes szeretni, és meg merem kockáztatni, hogy igenis szereti Bethet. A kérdés csak az, megváltozhat-e az ő kedvéért. Elég nagy a kétségem. Mikor éreztem a kezemen a könnyeit, ahogy benedvesítik a kezem, és lecsöppennek a földre, szomorú lettem. Nem akartam ilyen állapotban látni.
- Tudom, ez hülyeség volt. Magától semmi nem oldódik meg. De te igenis tehetsz ezellen. Még valami. Sam... Sam nagyon dühös lesz. Hogy akarod ezt beadni neki? Nem titkolhatjuk el előle, te is tudod. Vagy legalábbis nem sokáig.
És még rólam meg Nessieről sem tud. Nem tudom, mit fog szólni ezekhez, bár van egy olyan érzésem, hogy az jobban fogja érdkelni, hogy a falka egyik tagja lefeküdt a nővérével.

Miközben elmeséltem neki a múlt éjszaka történteket, az egész lepergett a tekintetem előtt. És kezdtem belátni hogy hatalmas bajban vagyok. Kénytelen voltam belátni hogy ez az imprint sokkal erőssebb, mint én. Erősebb... sokkal... és maga alá fog temetni, és én majd megfulladok, ha nem küzdök eléggé erősen.
De ha küzdök, azzal lehet, hogy bántanám Paul-t... nem akarom őt bántani, de önmagamat sem veszíthetem el. Ha már nem vagyok önmagam akkor mi marad majd meg nekem? De be kell látnom, amit az éjjel műveltem, az sem én voltam. Ez az imprint teljesen kifordított önmagamból... és ez a másik fele. Paul egy cseppet sem változott. Ő egy nőcsábász, máskor is ágyba vitt lányokat, és most engem is. Hiába bíztam benne, hogy észnél lesz és gondol arra hogy a barátja, szinte a testvérének a nővére vagyok.
De ez az egész nem egyedül Paul hibája. Hallgatnom kellett volna arra amit a józan eszem súgott, nem pedig arra amit az alkohol mámoros szívdobbanásaim súgtak. Haza kellett volna mennem Amalya-val, ahelyett hogy engem a kísértésnek. Nem szabadott volna vele vennem, még akkor is ha minden porcikám érte sajgott. Mert így volt... vele akartam lenni, és senki mással... hát tessék nesze nekem, jól megkaptam. De soha többet nem engedem meg magamnak hogy hibázzak... ez volt az utolsó. Nem fogom hagyni hogy teljesen elveszítsem önmagamat.
Gondolataim tenger áradásából, melyek pillanatról pillanatra a kőkemény sziklákhoz csapkodtak, Jake szavai hoztak vissza, amelyekkel hozzám beszélt. Tekintetem döbbenten kerekedett el, amikor felfogtam szavainak értelmét.
- Jake... - fogtam meg két kezemmel az arcát és néztem mélyen a szemeibe. - Én nem tudok mint mondani neki. Lehet hogy önzőn fog hangzani, de az imrpint elvette azt ami megmaradt nekem. Lassan egészen elveszítem önmagamat. És ezt nem engedhetem meg. - magyaráztam neki és bíztam benne hogy meg fogja majd érteni. Mindazonáltal azt is éreztem hogy könnyek kezdik marni a szememet, de nem engedtem nekik. Nem akartam sírni... nem lett volna értelme.
- Nem tudom hova jutunk majd így... fogalmam sincs. Hogy érted azt hogy nem bírunk elszakadni? Itt egyedül én nem tudok tőle elszakadni hiába bujkáltam előle rossz vége lett. De Paul... ő nem változott. Ugyan az a nőcsábász maradt. - mondtam neki utalva arra, hogy több lánnyal is volt a diszkóban eléggé belsőséges viszonyban. És most is ahogy eszembe jutott az a riszálós szőke. Esküszöm ha meglátom az utcán majd véletlenül elgáncsolom. Meglepett amikor Jake felült mellém és a mellkasára húzott, de nem tiltakoztam. De hiszen hogy is tiltakoztam volna amikor ő volt a mentőövem a viharosan háborgó tengeren.
- Bár csak igazad lenne. - suttogtam neki és annak ellenére hogy tudtam értelmetlen... semmi sem lesz majd jobb tőle én még is utat engedtem a könnyeimnek egyetlen szó nélkül. Csak némán, mert ez még én voltam... akkor sem szóltam ha szétszakított a fájdalom

Miközben leültem elé, belekezdett a kérdések megválaszolásába. Szavain igencsak meglepődtem, hisz amit most mondott az újdonság volt számomra. Mikor volt Beth kedvence a diszkó? Meglepődött tekintetemre válaszolva megígérte, hogy majd erről később beszélünk. És most tényleg nem ez volt a lényeg. Viszont így már gondoltam, hogy Paul biztos nem volt szín józan. Ahogy ismerem, leissza magát az első adandó alkalommal. Naná, hogy aztán meg nem emlékszik, és boldogan hárítja másra a felelősséget. Kíváncsi vagyok, mit gondol erről az egészről Paul. Beth reakcióját látom, és megértem.
Mikor annál a résznél tartott, hogy Amalyával, az egyik ismerősével táncoltak, és nem is akárhogyan, akkor meg tudtam érteni, hogy Paul miért ment oda hozzá egyből. A legtöbb pasi minden bizonnyal őket nézte. Elismerte, hogy mindketten ittak, nem is keveset, majd elcsuklott a hangja, mintha nem szívesen folytatná. De én nem tehettem meg helyette, hisz nem tudtam még a teljes törénetet, a részleteket. Előbb végigakartam hallgatni, és csak azután reagálni bármire is. Bár legszívesebben már mondtam is volt a magamét.
- Ha már megtörtént, felesleges azt kívánnod, bár ne tetted volna. Fel kell vállalnotok, és megbeszélni. Paul néha egy idióta, de azért lehet vele beszélni. De igazából megérdemlitek mindezt. Imprinteltetek, ami azt jelenti, hogy szeretitek egymást, de mégsem valljátok be, és nem enged egyikőtök sem. Ezzel a makacssággal mit akartok elérni? Látod, hogy nem bírtok elszakadni, vonzzátok egymást, mint a legyet a légypapír.
Nagyon elmés hasonlat volt tőlem. Szomorú tekintete láttán megsajnáltam, és odaültem mellé, fél kezemmel a mellkasomra vonva őt.
- De nem is olyan vészes a helyzet. Ne aggódj.
Ezt már suttogva mondtam neki, mintha egy haldoklóhz beszélnék, de nem tudom miért tettem így.

Nem tudtam elképzelni hogy lehet ennyire hülye. Nekem is mindig a legjobb pillanatban jut eszembe magammal megtárgyalni ilyen remek dolgokat, mint hogy lefeküdtem Paul-al. Ez még rendben is lenne, csak ne hangosan és Jake füle hallatára tettem volna, akkor most nem küzdene a fulladásos halál ellen. Enyhén katatón állapotban rettegéssel az arcomon figyeltem ahogy hasba vágva saját magát próbál levegőt juttatni szomjazó tüdejébe... és ezt mind miattam!
Én pedig mit csináltam? Remegve ültem a kanapén és még csak megmozdulni sem tudtam, annyira lesokkolt a látvány, holott láttam már rosszabbat is, még is képtelen voltam mozgásra bírni bármelyik végtagomat is, hogy segíthessek neki. Végül miután levegőhöz jutott, megáradt belőle a kérdés özön amire már számítottam és amit teljes joggal kérdezett, hiszen hozzá fordultam segítségért.
- Elmentem a Port Angeles-i diszkóba, ami mielőtt elmentem a törzshelyem volt. - kezdtem végül, amikor láttam hogy Jake tekintete olyan nagyra kerekedik, mint két leveses tányér. - Igen van amiről nem tudsz és majd később megbeszéljük. - zártam le végül ennyivel tányér méretű barna szemeinek látványát.
- Paul is ott volt, de eldöntöttem hogy nem engedem hogy elrontsa az estémet. Amalya-val, az ott dolgozó csapos lánnyal mentünk táncolni a régi idők emlékére és két régi haverja is beszállt. Nagyon jól éreztük magunkat, közben persze ittunk is. De Paul sem vesztegette az időt, előbb egy szőkét szédített, aztán két másik csajt. - magyaráztam Jake-nek az éjszakai eseményeket, na legalább is azon részeit, amelyekre még emlékeztem. Mivel ugye amiről nincsenek emlékeim, csak fekete foltok, arról nehéz lenne bármit is mondani, még ha az fontos is lehetett.
- Ezután nem tudom mennyit ittam de már eléggé be voltam csípve, Amalya-val megint táncoltunk, de csak ketten. Tudod amolyan csajosan. - mondtam Jake-nek és tudtam hogy nem kell tovább ragozzam nagyon is érti hogy táncolt két igen csak erősen becsípett csinos lány.
- Aztán Paul valahogy odakeveredett hozzám, és felkért táncolni, de annyit ivott, hogy fogalma sem volt róla, hogy én vagyok az, de aztán amikor lassúztunk már tudta, valószínűleg felismerte az illatomat, vagy nem tudom. De amikor azt kérdeztem abbahagyjuk-e... teljesen összezavart a válaszával. - mondta és éreztem hogy elcsuklott a hangom bármennyire is próbáltam ügyelni rá. Tekintetemet pedig Jake szemeiről a földön heverő darabokba lévő cserepekre szegeztem, mintha tőlük várnám azt hogy elmondják az est további részét.
- Megkérdezte hogy vele megyek-e vagy maradok Amayla-val. Én őt választottam, innen már minden bizonnyal sejted, hogy mi történt. Ma reggel amikor felfogtam mi is volt, összeszedtem minden cuccomat és egyenesen idejöttem. Ha szerencsém van, annyit ivott hogy egyáltalán semmire sem fog emlékezni az éjszakából. - mondtam neki és ekkor már a tekintetem üressé vált. Soha életemben nem akartam hogy valaki annyira elfelejtsen valamit, mint Paul a tegnap estét, még annak ellenére is, hogy tudtam és sosem fogom majd kitörölni az emlékezetemből.

Elég sötét hangulatban volt, ahogy elnéztem, mintha a tettével, kiírtotta volna a világot, mintha valami megbocsájthatatlan bűnt követett volna el. De Bethről ezt nem tudtam elképzelni. Rossz érzés volt remegve látni őt. Még mindig kissé kómásan nyúltam egy bögre után és lekapcsoltam a kávéfőzőt. Aztán hirtelen kiesett a kezemből a bögre meglepetésemben, és félrenyeltem. Egy ideig hörögve fuldokolva, hasba vágva saját magam, de közben mégis Bethre koncentrálva igyekeztem a "MI???? Ezt meg hogyan?" kérdéseket kipréselni a számon. Mintha az olyan könnyű lenne... Öklömmel jó erősem rávágtam a hasizmomra, így egy kis levegőhöz jutottam, lélegeztem párat, aztán elkezdtem kérdezgetni.
- Hogy értetted azt...? Vagyis tudom, de... Tényleg? Mikor, és hogyan? Úgy tudtam, hogy nem túl makacsak vagytok bármiféle "kapcsolatot" létesíteni egymással. Pff... ugye Paul nem volt csutak részeg??? És te?
Nem is gondolkodtam, hogy most vígasztalnom kéne, vagy valami, csak jöttek a kérdések, a gondolatok... Leültem közben a lába elé a földre, és onnan néztem fel rá. Arca meggyötört volt, szemeiben kétségbeesés és a bizonytalanság fénye látszott.
- Sajnálom, nem is ez a lényeg. Ez... nem akkora bűn. És ha még nem mondtad el... - nagyot nyeltem - Samnek, akkor... akkor Paul még minden bizonnyal él.

Jake világ vége kifejezését lehet hogy ő maga csak viccnek szánta hogy kicsit oldja a hangulatomat, de fogalma sem volt róla, hogy valójában mennyire is telibe találta a dolgokat. A világ vége kifejezés a legjobb szó a jelenlegi helyzetemet tekintve. És attól tartok ez a helyzet nem fordul egy könnyen jó irányba.
- Találó kifejezés. - motyogtam neki még vissza, teljesen önkívületben.
Miután átöleltem hallottam, hogy még bekapcsolja a kávéfőzőt, melynek hangja betöltötte a hirtelen keletkezett csendet kettőnk között. Tudtam hogy kellene valamit mondanom, de fogalmam sem volt, hol is kezdjek neki. Ismerem már annyira Jake-et, hogy ha a bulival indítok még meg is dicsér, hogy milyen remek ötlet volt hogy elmentem kikapcsolódni. Na igen remek ötlet... szerintem pedig pocsék ötlet volt. Gondolataimból ismételten Jake hangja hozott vissza, most azonban szerencsémre teljesen értettem, hogy mit is kérdezett, de hogy választ is kellene rá adnom, na abban már egyáltalán nem voltam biztos. Viszont segítségért jöttem hozzá, és ha már felkeltettem az a legkevesebb hogy nem hiába törtem rá az ajtót hajnalban.
- Tudod... - kezdtem sóhajtva, miközben elengedett és a szemeimbe nézett. Eléggé megijedtem hogy még is mit láthat bennük, mert én asz ő szemeibe pillantva aggodalmat láttam, amit én okoztam ezzel a hülye viselkedésemmel hogy remegve rátörtem az ajtót.
- Én attól félek, hogy az és nem oldódik meg egy könnyen. - válaszoltam neki, miközben valahogy ismételten kikeveredtünk a nappaliba és Jake lenyomott a kanapéra, minden bizonnyal azért hogy egy kicsit legalább megnyugtasson. Vagy hogy ne essek össze, mert az idegességtől annyira remegtek a lábaim.
Még láttam hogy Jake visszamegy a konyhába, nyilván a kávéjáért, én addig úgy döntöttem sorban végig gondolom a dolgokat. Elmenni szórakozni egy dolog, rendben van. A tánc is renden volt Amalya-val, de az, hogy táncoltam Paul-al... nem tudom. Akkor már tudta hogy én vagyok mégsem eresztett el. És amiket mondott. Én ez így lasan nem bírom tovább. Könyökömmel a térdeimre támaszkodtam és a kezeimbe temettem az arcomat. Ráadásul amit utána műveltünk nála...
- Lefeküdtem Paul-al... - nyögtem ki végül, amire éles reakcióként egy csésze landolt a padlón és tört ezer millió darabra, majd hangos fuldoklás hangjai értek el hozzám, amelyek kizárólagosan Jake-től származtak.
Borzasztóan ijedt tekintettel pillantottam fel rá... fogalmam sem volt hogy már vissza is jött, azt hittem egyedül vagyok, erre én félhangosan motyogok a legjobb barátom meg fuldoklik a hallottaktól. Ha most nem vagyok isten csapása akkor mi?!

Be kell vallanom, nem igazán értetem miről beszél Beth. Zavarosan és ködösen fogalmazott, de lehet csak én voltam méd túl fáradt ahhoz, hogy megértsem. Egyenlőre azonban kénytelen voltam válaszolni neki, mert azt se tudtam mit mondhatnék... a semmire, és a számat is alig bírtam kinyitni. De igyekeztem össze szedni magam.
- Úgy beszélsz, mintha jönne a világvége.
Valamin nagyon törhette a fejét, mert alig hallotta meg a kávéra vonatkozó kérdésem. Miután megmostam az arcom, és megtudtam, hogy mégcsak hat, ismétlen hajlani hat óra van, elkezdtem keresni a kávéfőző gombját. Bekapcsoltam, aztán visszafordultam Bethez.
- És mi lenne az a nagy baromság? - kérdeztem tőle, miközben öleltem.
Először kicsit kételkedtem benne, hogy komolyan beszél, régebben sokat viccelődtek ezzel, én meg hittem nekik, hogy valami nagy baj van. Aztán mikor mág nem bírták Sammel és Paullal visszatartani a nevetésük, akkor rájöttem, hogy csak átvertek. De nem tudtam elképzelni, hogy most is ez legyen a helyzet. Észbekaptam és miután szorosan megöleltem bátorítólag, elengedtem, hogy a szemébe tudjak nézni. Beth ahogy én ismertem, eléggé felelősségteljes volt, és ... és nem tudtam elképzelni, mit művelhetett, amiért most ide jött hajnalok hajnalán.
- Akármit is csináltál, nem lehet akkora bűn, vagy baklövés. Majd megoldódik a helyzet.
Lehet kissé előrehaladtam a nyugtatgatásban, hisz még azt sem tudtam, mi a bűne. Visszanyomtam a kanapéra, és a kávéfőzőhöz mentem. Valahogy már nem éreztem szükségét, hogy megigyam, az agyam már így is felébredt, talán az aggodalomtól.

Alig nyitotta ki az ajtót én már bent is voltam a lakásban ahol legnagyobb szerencsémre sehol sem éreztem Billy illatát, csak nyomokban ami zt jelenti hogy már egy ideje elment. Nyilván pecázni Charlie-val vagy nem tudom de per pillanat nem is igazán érdekel a dolog. Most csak az a fontos, hogy ebből az egészből valahogy kikeveredjek, vagy ha az nem is sikerül legalább valami megoldás féle szülessen, mielőtt újra találkozom Paul-al.
- Hidd el egyáltalán nincs korán. Nem már pont hogy késő van bármihez is! Legalább is szerintem de most pokolian reménykedem benne hogy nincs igazam. - magyarázom Jake-nek idegesen. Ha ettől a pániktól a hangomban nem ébred fel, akkor felesleges a kávé, megyek és hozok egy vödör vizet. Ugyanis nekem nem az agyhalott, hanem a sziporkázó remek ötletekkel előálló Jake-re van szükségem méghozzá S.O.S-ben. Miután leültem a kanapéra nem tudtam pontosan hogyan is fogjak hozzá a dologhoz, mert ugye azt mégsem nyöghettem be csak úgy egyszerűen mi történt. Nem az a célom hogy szegényt korán reggel kiborítsam, hanem hogy megértsen és, hogy a segítségét kérjem.
- Kávé...? - kérdeztem vissza értetlenül mivel csak a mondani valója végét értettem, de feltételezem arra gondolt hogy iszom-e kávét.
- Ja nem, köszi. - válaszoltam neki végül kissé megkésve, de azt hiszem ez a történtek után elnézhető. Vagy is remélem, hogy Jake elnézni majd nekem, miután megtudta pontosan miért is kerültem olyan állapotba hogy hajnalok hajnalán rátöröm az ajtót.
Amíg én ilyen jól elmerengtem magamban addig Jake már fel is állt és eltánt a konyhában, amire én a táskámat otthagyva a kanapén sietve követtem. Láttam hogy a mosogatóbál állva megmossa az arcát, és abban reménykedik hogy ettől felébred. Hát ebben én is őszintén reménykedtem, de legalább nem nekem kell elszaladnom egy vödör vízért hogy magához térjen. Miután végzett morcosan kérdezte meg tőlem hogy menniy is az idő pontosan. Mivel nem volt nálam óra, felnéztem a feje fölött lógóra ami reggel 6ot mutatott.
- Reggel 6. - motyogtam feszülten, majd odaszaladt hozzá és egyszerűen megöleltem.
- Jake... valami oltári nagy baromságot csináltam. - motyogtam szinte csak a mellkasának mintsem valójában neki, de tudtam hogy nagyon is jól hallotta, hogy mit mondtam.

Este későn értem haza, így nem csoda, hogy alig két perc alatt sikerült elaludnom. Az álommanó nem érkezett meg egyből, így egy ideig az aznap történtek képei kavarogtak a fejemben. Mivel már átéltem mindezt, türelmetleül vártam, hogy csak úgy, álom nélkül alhassak. Eléggé fáradt voltam, a sok futás kifárasztja az embert, na meg az alvásigényem sem hasonlít az átlag emberéhez. Aztán jött a várva várt pihenő, de valami nem stimmelt. Kopogtattak. Megfordultam, de nem maradt abba. Ennyire makacs álmot. - gondoltam magamban. De kezdtem rájönni, ez bizony a valóság, és nekem felkéne kelnem, hogy kiderítsem ki az. Billy sem nyitott ajtót, ilyenkor bezzeg nincs itt. Feltápászkodtam és egy szál boxerban mentem ajtót nyitni. Ahogy résnyire tártam, Beth be is préselte magát.
- Nem tudom mennyi az idő, de hogy korán van mindenhez, abban biztos vagyok. - mondtam neki rekedt, álmos hangon.
Csodálkoztam, hogy egyáltalán látom mi történik körülöttem. Becsuktam utána az ajtót, majd a kanapéra bökve leültem mellé, és behunytam a szemem. Ha Beth felkeresett itthon, akkor biztos valami fontos. Főleg, hogy nem a délutáni órákban tette mindezt.
- Nekem innom kell valamit. Te kérsz? Mondjuk egy kávét?
Nem tartozott a főzés az erősségeim közé, de egy kávét még én is eltudtam készíteni. Megdörzsöltem a kezem és bevánszorogtam a konyhába. Rosszul viselem, ha nem alhatom ki magam. Valószínűleg a lila karikák ott éktelenkednek a szemem alatt. A konyhában megmostam az arcom is, felfrissítve magam.
- Mennyi is az idő pontosan? - kérdeztem tőle még mindig morcosan.

Miután kislisszoltam Paul házából borzasztóan ki voltam bukva, főleg hogy az éjszakai eseményekből egy két kép valahogy kicsúszott. Így mielőtt bármilyen elhamarkodott dolgot is elkövettem volna leültem a játszótéren lévő egiyk hintába és szépen elkezdtem végig gondolni az este történéseit... vagyis azokat a történéseket amik megmaradtak. Arra például tökéletesen emlékeztem hogy Nick-től kaptam a szokásos koktélomat, aztán Amalya-val táncoltunk és beszáltak a fiúk. Aztán láttam Paul-t egy szőkével cicázni... azt a ribit ha mégegyszer meglátom tuti hogy keresztbeteszek neki, vagy véletlenül leöntöm valamivel.
Ezután eléggé rendesen iszogattunk és táncoltunk is tovább. Úgy terveztem hogy nem hagoym hogy Paul elrontsa az estémet, ennek ellenére persze szálanként téptem volna ki azoknak az olcsó nőcskéknek a haját, akikkel táncolt. Ez eddig rendben is van, aztán egy kis homály, akkor megint táncoltam Amalya-val. Aztán már csak arra emlékszem hogy Paul ölel és csókol, aztán pedig reggel nála ébredek.
- Hát ez fantasztikus. - motyogtam magam elé és meg kellett állapítanom hogy eléggé kétségbeesetten csengett a hangom. De azt hiszem ez jelen helyzetemben még rendben is volt.
De tudtam hogy erről valakivel beszélnem kell, mert meg fogok őrülni ha ezt magamban kell tartanom. Meg amúgyis ha ezekután találkozunk mit kellene tennem? Még sem köszönhetek neki mosolyogva mintha mi sem történt volna...? Vagy még is? Istenem Sam-hez nem mehetek mert csak leszidna, és teljesen igaza is lenne, ha a szemembe mondaná hogy felelőtlen voltam. Ezt én is tudom, de valaki olyan kell aki nem ordítozva kezdi velem a beszélgetést...talán...Jake!
A gondolatomat tett követte. Azonnal felpattantam a hintából és sietős léptekkel megindultam Jake otthona felé és mindössze két dologban reménykedtem. Elsőkörben azért hogy Billy ne legyen otthon, másodsorban pedig azért hogy Jake ne rúgjon ki a hajnali ébresztő miatt. Bár én már azzal is megelégedtem volna ha Billy valami csoda folytán nincs otthon.
Jake szerencsére nem lakott messze a játszótértől és sietős tempómnak köszönhetően mindössze 10 perc kellett hozzá hogy odaérjek és pánikolva verni kezdjem az ajtaját abban a reményben, hogy most az egyszer szerencsém lesz. És amikro morgolódást és lépteket hallottam úgy voltam vele hogy isten kivételesen meghallgatott.
- Szia Jake, bocsánat a korai ébresztőért, de beszélnünk kell. - támadtam le amikor már résnyire nyitva volt az ajtó.

...